Dj szolgáltatás

(Retro zenétől a mai slágerekig)

Hangosítás

(falunapok, fesztiválok, esküvők, lakodalmak és mindenenmű rendezvények hang és fénytechnikai kivitelezése)

Hang és fénytechnika bérbe adása

Rendezvényszervezés

(A-tól Z-ig minden, ami egy jó rendezvényhez kell)

Minden, ami rendezvény és buli

 


Bemutatkozás:

Dj. Bobby, azaz Babicz János 1977. január 3.-án született Baján. A zenével komolyabban a 90-es évek közepén kezdett el foglalkozni, mint kezdő lemezlovas, persze előtte Ő sem “úszta” meg a mindenki által ismert suli-bulikat. Akkor még nem nagyon volt CD lemez, így Ő is a magnós korszakát élte. Aztán a technika fejlődésével Ő is azon dolgozott, hogy minél jobban ki tudja szolgálni Közönségét, így több helyre is eljutott és eljut a mai napig is.

Jelenlegi helyek, ahol hallható és látható:

VOL1 CLUB BAJA (2012- ) alkalmanként

KÓKUSZ CLUB & CAFFE KECEL (2015- ) házigazdaként

Szolgáltatását kiegészítette hangosítással, hang és fénytechnika bérbe adásával, és rendezvényszervezéssel, vagyis igény esetén a megálmodott rendezvény szervezésében, előkészítésében is segítséget tud nyújtani, és biztosítani hozzá a technikai feltételeket, legyen szó nyilvános rendezvényről, nemzeti ünnepi műsorról, vagy akár esküvőről.

Dj. Szövetség (területi képviselője is) – Magyar Lemezlovas Egyesület tagja (érvényes MAHASZ kártyával), és rendelkezik hivatalos DJ. vizsgával is!!!